Jogi nyilatkozat
MEGKÉRJÜK, HOGY ALAPOSAN OLVASSA EL AZ ALÁBBI ÚTMUTATÓT, AMELY A JELEN HONLAP ÉS AZ ABBAN TALÁLHATÓ VALAMENNYI ANYAG HASZNÁLATÁRA VONATKOZIK.
1. Általános szabály:
A Halker Kft honlapjára történő belépés és a honlap használata kizárólag az alábbi kikötésekkel és feltételekkel, továbbá a Magyar Köztársaság jogszabályaival összhangban megengedett.
2. Szerzői jog:
A Halker Kft honlapja szerzői jogvédelem alatt áll. A Halker Kft vagy a Mirbesz cégcsoport más tagjai a tulajdonosai vagy a feljogosított használói a honlapon található bármely szöveggel, képpel, hanggal, szoftverrel és más anyaggal kapcsolatos szerzői jognak és más szellemi tulajdonjogoknak.
Ön jogosult a Halker Kft honlapját olvasni, arról nyomtatással, lemezre történő letöltéssel és más személy részére történő továbbítással kivonatos másolatot készíteni, azonban minden esetben kizárólag személyes, tájékozódó jellegű, nem kereskedelmi célra. Tilos a honlap bármely részének másolatát eladni vagy továbbítani kereskedelmi haszonért, tilos továbbá a honlap bármely részének megváltoztatása vagy bármely más műbe, publikációba, honlapba építése, akár elektronikus, akár hagyományos formában. Az itt leírtakon kívül a Halker Kft semmilyen egyéb felhatalmazást, jogot nem engedélyez a honlapjával kapcsolatban.
3. Védjegyek:
Minden a Halker Kft tulajdonában, illetve a Mirbesz csoportnak, valamint a Mirbesz csoport más tagvállalatának tulajdonában lévő védjegyek (logók, márkanevek) a törvény áltsl védve vannak.
4. A termékek elérhetősége:
A Halker Kft honlapján szerepelhetnek olyan termékek, amelyek nem minden esetben vannak forgalomban Magyarországon.
5. A honlap tartalma:
A honlapon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag csak tájékoztató célt szolgálnak. A tájékozódáson kívüli egyéb célok érdekében nem lehet ezen információkra építeni, és az információk pontosságára, teljességére a Halker Kft nem ad garanciát.
Sem a Halker Kft, sem a Mirbesz csoport tagjai, sem alkalmazottaik, sem megbízottaik nem vállalnak felelősséget azokért az esetleges veszteségekért, károkért, költségekért (beleértve, korlátozás nélkül, bármilyen elmaradt profitot, közvetett, járulékos vagy következményi veszteséget is), amelyek az Unilever Magyarország Kft honlapjára történő belépésből vagy azok használatából erednek.
A Halker Kft fenttartja magának a jogot arra, hogy bármikor, amikor szükségesnek tartja, bármilyen változtatást, javítást végezzen a honlapján, előzetes figyelmeztetés nélkül.
6. Kapcsolódó honlapok:
A Halker Kft honlapja tartalmazhat olyan kapcsolódási pontokat (ún. hiperlinkek vagy hiperhivatkozások), amelyek más internetes honlapokhoz nyújtanak automatikus kapcsolódási lehetőséget. Ezek a kapcsolódó honlapok harmadik személyek tulajdonában, kezelésében állnak.
A kapcsolódó honlapokhoz a Halker Kft csupán hozzáférést közvetít, azonban sem a Halker Kft, sem a Mirbesz csoport tagjai, sem az alkalmazottaik, sem megbízottaik nem vállalnak semmilyen természetű kötelezettséget, felelősséget ezekért a honlapokért vagy az azokon elhelyezett információkért, abban az esetben sem, ha azokat a Halker Kft vagy a Mirbesz csoport valamely tagja, alkalmazottja, megbízottja átnézte vagy jóváhagyta.
7. Adatvédelem - a személyes adatok gyűjtése és használata:
A Halker Kft tiszteletben tartja honlapja látogatóinak személyhez fűződő jogait.
Személyes adatok alatt értjük azon adatokat, melyek alapján azonosítani tudjuk Önt például neve, címe, telefonszáma és e-mail címe alapján.
8. A Jogi Figyelmeztetés megváltoztatása:
Fenntartjuk a változtatás jogát.


